Az atópiás dermatitisz
az egyik leggyakoribb gyulladásos bőrbetegség.

A gyermekek egy részénél a tünetek 5 éves kor után enyhülhetnek vagy akár teljesen el is tűnhetnek, másik részüknél azonban a betegség középsúlyos-súlyos ekcéma formájában állandósulhat.
A tünetek enyhítéséhez minden esetben bőrgyógyászati szakértelem szükséges.

Figyelj az atópiás dermatitisz árulkodó tüneteire

Viszketés

A kínzó viszketés az atópiás dermatitisz állandó, jellemző tünete. A vakarózás – pl. a felülfertőzés veszélye miatt is – tovább ronthatja a betegség lefolyását.

Bőrszárazság

A betegség fellángolásának egyik első tünete a bőrszárazság, ehhez időről időre nedvedző vörös foltok társulhatnak.

Gyulladt, kirepedezett bőr

Leggyakrabban az arcon, a törzsön és a végtagok hajlati területein jelentkező vörösödés és hámlás, amely később akár a tenyérre, a talpakra és a hajas fejbőrre is kiterjedhet.

Ha mindhárom tünet tartósan fennáll vagy gyakran ismétlődik gyermekednél vagy felnőtt, esetleg idős családtagodnál, mindenképpen fordulj bőrgyógyászhoz!

Ezért fordulj bőgyógyászhoz!

1

A veleszületett krónikus bőrgyulladást gyakran tévesztik össze allergiával. Bár szövődményként társulhat allergia is az atópiás dermatitiszhez, fontos, hogy a fenti tünetek észlelése esetén ne allergiatesztre vidd gyermekedet vagy családtagodat, hanem keress bőrgyógyászati szakrendelést.

2

Az atópiás dermatitisz diagnózisa nem mindig egyszerű. Nem létezik ugyanis 100 százalékosan hatékony specifikus vizsgálat, amely – minden körülményt és tünetet figyelembe véve – önmagában azonosítaná a betegséget. Ezért válassz minden esetben felkészült bőrgyógyászt.

3

Tudnod kell, hogy atópiás dermatitisz esetén az online és/vagy telefonos konzultációk nem helyettesítik a fizikális vizsgálatokat. A felkészült bőrgyógyász ráadásul segít abban is, hogyan ápold a bőröd és milyen potenciális veszélyforrásokat kell elkerülnöd a hétköznapokban a bőrgyulladás enyhítése, a fellángolások megfékezése érdekében.

Nem csak gyermekbetegség

Az atópiás dermatitisz gyermekkorban ugyan gyakoribb, de bármely életkorban előfordulhat és kialakulhat.

A hatékony terápiát megkönnyíti a korai diagnózis. Jó hír, hogy a betegség kezelésére enyhe és súlyos esetben is számos gyógymód érhető el, amelyek száma folyamatosan nő.

A betegség gyermekkori jellemzői

  • A betegség megjelenése féléves és kétéves kor között a legjellemzőbb, és minden ötödik magyar gyermeket érinti.
  • A betegségnek létezik csecsemőkori, kisgyermekkori és fiatalkori formája. A tüneteik eltérnek, de a viszketés és a bőrszárazság minden esetben jellemző.
  • A gyermekeket és serdülőket érő stresszhelyzetek (pl. fogzás, iskolaváltás, felvételi, érettségi) súlyosabbá tehetik a tüneteket.
  • A gyakran fellángoló krónikus bőrgyulladás veleszületett hajlam, és elsősorban a bőr szárazsága, szerkezeti eltérései okozzák.
  • Ha a dermatitisz hosszú ideig fennáll, más betegségek (asztma, szénanátha, ételallergia)gyakrabban fordulhat elő.
  • Gyermekeknél az atópiás dermatitisz alvási zavarokat is okozhat.

A betegség felnőttkori jellemzői

  • Magyarországon 50 felnőttből körülbelül 1 él atópiás dermatitisszel.
  • A betegség felnőttkori és időskori formáját sokáig nem is vizsgálták, mert náluk jóval ritkábban fordul elő, mint gyermekkorban.
  • A betegség akkor is kialakulhat felnőttkorban, ha nincsenek gyermekkori tünetek és kórelőzmények.
  • Korai felismeréssel felnőttkorban megelőzhető, hogy súlyossá váljanak a tünetek.
  • Az atópiás dermatitisz tünetei felnőttkorban főként a hajlatokban, nyakon, arcon, kézfejeken, lábfejeken jelentkeznek.
  • A betegségre többféle kezelési megoldás is létezik, amelyek szakember felügyeletével garantálhatják a hosszú távú tünetmentességet, sőt léteznek a tünetek „fellángolását” megelőző, úgynevezett proaktív kezelések is.

Nem csak gyermekbetegség

A leggyakoribb, enyhe atópiás dermatitisz tünetei akár az orvossal egyeztetett kozmetikai készítményekkel és következetes bőrápolással enyhíthetők, sőt meg is előzhetők. Céljuk a bőr felső, védelmi, úgynevezett barrier funkciójának a karbantartása, amellyel megvédhetjük a bőr mélyebb rétegeit a gyulladást kiváltó szennyeződésektől.

  • Az otthoni bőrápolás fontos szabálya, hogy segítségével elkerüljük a bőr kiszáradását és védelmi képességeinek gyengülését.
  • Ehhez a rövid ideig tartó, lehetőleg nem forró vizes zuhanyozások ajánlottak az áztató fürdés helyett.
  • Az orvossal is egyeztetett fürdőszerek választása, speciális mosakodószerek, diszperziós fürdőolajok használata javasolt, amelyek nem tartalmaznak illatanyagot és tartósítószereket.
  • Érdemes folyamatosan hidratált állapotban tartani a bőrt. Az ehhez szükséges bőrápoló készítmények hatása azonban jelentősen eltérhet egymástól. Ezért a hidratáló szerekről mindig kérdezd az orvosodat.
  • Nemcsak gyermekkorban, de egy életen át érdemes ragaszkodni ezekhez a bőrápolási szokásokhoz.

Így kezelhető az atópiás dermatitisz

A betegség kezelése mindig annak súlyosságától és egyedi jellemzőitől függ. Enyhe esetekben a helyi, lokális terápia a leggyakoribb, amelyhez akár a szakorvos által javasolt bőrápoló készítmények is elegendők. Középsúlyos gyulladás esetén a kezelések alapját általában a szteroidos és nem szteroid alapú kenőcsök jelentik, kiegészülve a bőrszárazságot enyhítő terápiával. Súlyos, életminőség-rontó tüneteknél, illetve a betegség fellángolásának megelőzése érdekében szükség lehet belsőleg alkalmazott (szisztémás) kezelésre.

Bizonyos speciális esetekben az atópiás dermatitisz kezelésére szakosodott klinikai centrumokban elérhetők az új generációs biológiai terápiák is. A szükséges gyógymódokról mindig bőrgyógyász szakorvos dönt.

Bőrápolás

Az atópiás dermatitiszt olyan elsődlegesen speciális bőrápoló szerekkel és lipokrémekkel kezelik, amelyek segítik a bőr védelmi funkciójának helyreállítását,
pótolják a szükséges zsírsavakat és tisztán tartják a bőr felületét.

Gyulladásgátló kezelések

A fellángolások idejére a bőrgyógyász külsőleg alkalmazott kortikoszteroid- és nemszteroid-alapú készítményeket írhat fel, amelyek erős gyulladáscsökkentő hatásukkal segítenek.

Fényterápia

Az atópiás dermatitisz tünetei bizonyos esetekben hatékonyan enyhíthetők a bőr felületének speciális UV‑besugárzásával.

Szisztémás gyógyszeres kezelések

Súlyos betegség esetén, amely nem reagál más kezelésekre, léteznek korszerű gyógyszeres és biológiai terápiák a tünetek enyhítésére.

Tévhitek és Tények

Ez egy fertőző betegség!
Az atópiás dermatitisz nem fertőző betegség.

Az atópiás dermatitisz nem fertőző betegség. Az atópiás hajlamú gyermeket nem kell távol tartani a közösségtől. A betegséggel kapcsolatos hiteles információkat – akár ezt a weboldalt is – érdemes az óvodában, iskolában is megmutatni.

Ez valamilyen ételallergia lesz!
Főleg gyermekeknél a szülői „diagnózis”....

Főleg gyermekeknél a szülői „diagnózis” és a nem vényköteles, allergia elleni „házi kezelés” nem segít. Az atópiás dermatitisz nem allergia, bár az is csatlakozhat hozzá.

Úgyis kinövi a gyerek!
A korral a betegség tünetei enyhülhetnek...

A korral a betegség tünetei enyhülhetnek, de ha csak erre várunk, azzal a gyermeket kínzó, tünetes időszakot nyújtjuk el, és kockáztatjuk a különböző allergiák kialakulását. A betegség már kisgyermekkortól hatékonyan kezelhető.

Felnőttkorban nem fordul elő!
Az atópiás dermatitisz olyan krónikus betegség...

Az atópiás dermatitisz olyan krónikus betegség, amely bármelyik életkorban jelentkezhet, és lefolyását nem lehet előre megjósolni. Az sem látható előre, hogy milyen gyakorisággal és intenzitással térnek majd vissza a tünetek. Proaktív terápiával a tünetek „fellángolását” is meg lehet előzni.

Egy kis viszketés miatt nem kell orvoshoz menni!
A viszketés a gyermekeknél biztosan vakarózást vált ki...

A viszketés a gyermekeknél biztosan vakarózást vált ki, ami fertőzésnek teheti ki az érintett sérülékeny bőrfelületet, ráadásul a gyermek nyugodt pihenését is zavarhatja. A kínzó tünetek csökkentésével a felülfertőzés kockázata is csökkenthető.

ATÓPIÁS DERMATITISZ CENTRUMOK

Budapest

SE Bőr, Nemikórtani és Dermatoonkológiai Klinika, Atópiás Dermatitisz Szakrendelés

Cím: 1085 Budapest, Mária u. 41.
Tel.: 1/459-15-00

Heim Pál Gyermekkórház, Bőrgyógyászat Osztály

Cím: 1089 Budapest, Üllői út 86.
Tel.: 1/ 459-91-00

Debrecen

Debreceni Egyetem Klinikai Központ, Bőrgyógyászati Klinika, Allergológiai Szakrendelés

Cím: 4032 Debrecen, Nagyerdei körút 98.
Tel.: 52/255-602

Kaposvár

Kaposi Mór Oktató Kórház, Bőrgyógyászati Osztály, Atópiás Dermatitis Szakrendelés

Cím: 7400 Kaposvár, Tallián Gy. utca 20-32.
Tel.: 82/ 501-300 – 1700 mellék

Kecskemét

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza, Atópiás Dermatitis Szakrendelés

Cím: 6000 Kecskemét, Csabai Géza Krt. 21.
Tel.: 76/ 519-830

Miskolc

B.A.Z. Megyei Központi Kórház Szent Ferenc Tagkórház, Bőrgyógyászati Osztály, Atópiás Dermatitis Szakrendelés

Cím: 3529 Miskolc, Csabai kapu 42.

Tel.: 06-46/555-800/25869-es mellék

Pécs

PTE Bőr-, Nemikórtani és Onkodermatológiai Klinika, Atópiás Dermatitis Terápiás Centrum

Cím: 7632 Pécs, Akác u. 1.
Tel.: 72/536-870

Szeged

SZTE Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika, Atópiás Dermatitis Szakrendelés

Cím: 6720 Szeged, Korányi fasor 6.
Tel.: 62/545-274

Szombathely

Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Szombathely, Atópiás Dermatitis Terápiás Centrum

Cím: 9700 Szombathely, Markusovszky Lajos u. 5.
Tel.: 94/ 311-542

Ha új beteg: – 5671 mellék, Dr Telegdy Enikő rendelése.

Ha már terápiát kap: – 5249 mellék, Ambulancia

Győr

Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház – Atópiás Dermatitis Ambulancia

Cím: 9024 Győr, Szent Imre u. 41. 3. emelet
Tel.: 96/507-900/8568, 8569, 8570-es mellékek

Időpontkérés: a call centeren keresztül 96/507-928-as számon, vagy a www.petz.gyor.hu honlapon keresztül.

Veszprém

Csolnoky Ferenc Kórház, Bőrgyógyászati Osztály és Ambulancia

Cím: 8200 Veszprém, Kórház u. 1., A – épület, III. emelet.
Tel.: 88/556-305