Ismerd meg, Ismerd fel!

A melanoma téged is érinthet,
de tudással védekezhetsz ellene

Tények és tanácsok a melanomáról

TÉNY

A melanomát a bőrön leggyakrabban maguk a betegek fedezik fel. Ugyanakkor egy hazai kutatás szerint 3-ból 1 beteg nem tud arról, hogy a melanoma egy rosszindulatú daganatos betegség, és mindössze a betegek 15 százaléka érdeklődött rendszeresen a bőrrák felismerésének módjairól.

JAVASLAT

Tanuld meg felismerni a gyanús jeleket! Nézd meg ITT, hogyan néznek ki a melanomára utaló gyanújelek a bőrön. Ellenőrizd tudásodat a Szegedi Tudományegyetem fényképekkel illusztrált kvízével is, amelyet ezen a linken találsz.

TÉNY

Nem figyelünk eléggé a bőrünkre. A megkérdezett magyar melanomás betegek több mint kétharmada vesz részt rendszeresen rákszűréseken (pl. emlőrák, méhnyakrák), és 90 százalékuk figyel a vérnyomására. Bőrvizsgálatra ennél sokkal kevesebben járnak. Ezért fontos a rendszeres és tudatos önvizsgálat.

JAVASLAT

Ellenőrizd rendszeresen a bőrödet és az anyajegyeidet!
Az alapos önvizsgálatnak minden testtájat érintenie kell. Ha szükséges, kérj segítséget szakembertől, hogy tudd, mire kell figyelned. Huszonöt melanomával diagnosztizált beteg közül csak 1 látott korábban képeket a melanomáról. Tájékozódj az orvostól kapott brosúrákból (link) vagy hiteles internetes forrásból (website link).

TÉNY

A melanoma felfedezésében komoly szerepük lehet a családtagjainknak és barátainknak, akik segítenek megvizsgálni a bőrünket. A melanomával orvoshoz forduló betegek figyelmét minden ötödik esetben ismerős vagy rokon hívja fel a gyanús bőrelváltozásra.

JAVASLAT

Kérd partnered, egyéb családtagod vagy barátaid segítségét, hogy vizsgálják meg az anyajegyeidet!
Mutasd meg nekik is, mire kell figyelniük, hogy sokkal nagyobb eséllyel fedezzék fel a betegséget korai stádiumában.
Egy görög felmérés szerint a házasságban/kapcsolatban élők esetében háromszor nagyobb az esély, hogy melanomájukat korai stádiumban diagnosztizálják.

TÉNY

Miközben – nagyon helyesen – egyre többen járunk rendszeresen a gyakori kockázatokhoz kapcsolódó szűrővizsgálatokra és rákszűrésekre, a melanomával diagnosztizált magyar betegeknek csupán 13 százalékuk beszélgetett korábban orvosával a bőrrákról, és csak minden tizedik páciens volt tisztában azzal, hogy kiemelten kell figyelnie a bőrére, mert veszélyeztetett a melanoma szempontjából.

JAVASLAT

Tedd az éves rutin részévé az évenkénti dermatoszkópos melanomaszűrést is!
Írd be már most a naptáradba, hogy fel kell keresned a bőrgyógyász szakorvost. A gyanús bőrelváltozásokat gyakran egyszerű sebészi kezeléssel eltávolíthatja, ezzel jelentősen csökkentve az esélyt arra, hogy a bőrrák később kiújul vagy áttétet ad.

TÉNY

Már a gyermekkorban érdemes elkezdeni a melanomával és a fényvédelemmel kapcsolatos felvilágosítást. Magyar szakemberek jelenleg azt kutatják, milyen módszerrel érdemes akár a 8 éves gyermekeket megtanítani arra, hogy milyen bőrelváltozások esetén szükséges bőrgyógyászhoz fordulniuk.

JAVASLAT

Figyelj a napfény elleni védekezésre (napszemüveg, ruházat, fényvédő készítmények) már gyermekkorban, és vond be a gyerekeket is a bőrükön található elváltozások felismerésébe!
A melanoma előfordulásának a gyakorisága az életkorral párhuzamosan nő. Mivel a fiatalon elsajátított prevenciós szokások nagyobb eséllyel maradnak meg felnőttkorban, ezért érdemes már a gyermekek figyelmét is felhívni a megelőzés (fényvédelem) fontosságára.

TÉNY

A melanoma annál veszélyesebb, minél később fedezik fel. Míg a korai stádiumbanjól kezelhető, akár egyévnyi késlekedés is nyirokcsomó- vagy belszervi áttétek kialakulásához vezethet, ami a betegség sokkal súlyosabb stádiumát jelenti.

JAVASLAT

Egy percet se várj!
Ha bőrrákra gyanús jelet észlelsz – még ha később vaklármának bizonyul is –, azonnal fordulj bőrgyógyász szakorvoshoz! A melanomás betegek egyharmada egy évnél is többet vár, mire orvosi segítséget kér. Te ne kövesd el ezt a hibát!

Ez a weboldal a Magyar Dermatológiai Társulat támogatásával jött létre. A magyar bőrgyógyászok szakmai közösségeként működő szervezet a gyógyításon túl kiemelt feladatának tekinti az életminőség javítását, a gyakran előforduló bőrbetegségekkel kapcsolatos szakmai felvilágosítómunkát és a betegségekben érintettek tájékoztatását.